KORONAVÍRUS ELLENI HELYI INTÉZKEDÉSEK
Közszolgálati hír
Hivatkozás
Cím
Ezen oldal arra szolgál, hogy folyamatosan értesüljön, hiteles tájékoztatást kapjon koronavírus terjedése elleni helyi önkormányzati és egyéb intézkedésekről
Kapcsolatos információkkal frissítjük!
Bakonybél Község Önkormányzat Képviselő-testületének Koronavírus (Covid-19) miatti veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatos helybéli intézkedései
2020. június 18.-i állapot szerint
Közzétéve: 2020.11.11.
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legújabb korlátozó intézkedések következtében a Bakonybéli Tájház nem látogatható. Ebben az évben már nem nyitunk ki.
Közzétéve: 2020.11.11. PDF formában itt letölthető
A Magyar Kormány meghozott intézkedései
2020. november 11.
A kormány kihirdette a 484/2020. (XI. 10.) rendeletét a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről.
E rendelet 10 §-a értelmében:
10. § ( 1 ) A szálláshelyen - e rendelet szerinti kivétellel - tilos tartózkodni.
(2) A szálláshelyen az ott foglalkoztatottak számára megengedett a tartózkodás.
(3) A szálláshelyen az üzleti, gazdasági, továbbá oktatási tevékenység céljából érkező személyek tartózkodása megengedett.
(4) A szálláshelyen a Magyar Honvédség, illetve a rendvédelmi szervek állományába tartozó, szolgálati feladatok ellátása érdekében elhelyezett személyek, továbbá a kirendelt egészségügyi dolgozók tartózkodása megengedett
Fentiek értelmében a rendelkezés az összes szálláshely szolgáltatóra vonatkozik, kérjük a rendelkezés betartását. Az intézkedések betartásáról a szálláshel üzemeltetője köteles gondoskodni.
Márkus Zoltán
Polgármester
Közzétéve: 2020.11.11.
Magyar Posta közleménye:
2020.november 4-i hatállyal a Kormány visszaállította a különleges jogrendet és ismételten kihirdette a veszélyhelyzetet.
A járvány közösségi terjedésének megakadályozása kapcsán a maszkviselési előírások betartása és a betartatás kikényszerítése kritikus kulcstényező. Aki nem tartja be a szabályokat, nem hordja a maszkot, az nemcsak a saját, de mások életét is veszélybe sodorhatja, és a postai üzletmenet-folytonosságot is veszélyeztetheti, ami anyagi kárt is jelenthet.
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a csomag kezelés során használjanak maszkot, mind a lakosság, mind postás kollégáim egészsége érdekében.
Együttműködését és segítségét előre is köszönjük
Zirc, 2020.11.06.
Közzétéve: 2020.06.18. PDF formában itt letölthető
A Parlament 2020. június 17.-én elfogadta a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, mely 2020. június 18.-hatályba lépett. Ennek értelmében az alábbi intézkedéseket hoztuk:
- 2020. június 20.-tól a Bakonybéli Könyvtár ismét nyitva tart Szombatonként 09:00-12:00, valamint Szerdánként 14:00-17:00 óráig. A könyvtár az alábbi feltételekkel látogatható:
- Egyszerre legfeljebb két személy tartózkodhat az intézményben.
- Maszk viselése minden látogatónak kötelező.
- Kézfertőtlenítés minden látogatónak kötelező a kihelyezett alkoholos kézfertőtlenítő géllel.
- Csoportos foglalkozások, beltéri rendezvények továbbra sem engedélyezettek.
- Nyitvatartási időben életkortól függetlenül bárki bármikor látogathatja az intézményt.
- A könyvtár Gyermek és Ifjúsági részlege továbbra is zárva tart. Innen az elmúlt hónap gyakorlatához hasonlóan könyveket kölcsönözni, visszahozni előzetes telefonos megbeszélés alapján lehetséges.
- 2020 június 22.-től Bakonybél Község Önkormányzatánál és a Bakonybéli Közös Önkormányzati Hivatalnál az ügyfélfogadási napokon ismét lehetőség nyílik a személyes ügyintézésre. Telefonos bejelentkezés azonban továbbra is javasolt. ( Polgármester minden hétfőn 13:00-16:00, Közös Önkormányzati Hivatal minden héten kedd és csütörtök 8:00-16:00 / Ebédidő 12:00-13:00/ )
- 2020 június 22.-től a Gyógyszertár a veszélyhelyzet előtti módon, a faluház épületéből látogatható az alábbi feltételek szerint:
- A gyógyszertárban egyszerre egy vevő tartózkodhat.
- Maszk viselése mind a folyósón várakozóknak, mind pedig a vásárlóknak kötelező.
- A folyósón várakozó személyek saját és környezetük biztonsága érdekében kötelesek tartani a 1,5m távolságot egymástól.
- Az időkorlát eltörlésének értelmében életkortól függetlenül látogatható.
- 2020.június 22-től a közétkezésben résztvevők személyesen is átvehetik éthordóikat a konyha épületénél.
- A gyermekétkeztetésben résztvevők számára az étel házhozszállítását 2020. június 19 napjával visszavonjuk.
2020.06.18
Márkus Zoltán
polgármester
Közzétéve: 2020.05.22. PDF formában itt letölthető
Bakonybél Község Önkormányzat Képviselő-testületének Koronavírus (COVID-19) miatti veszélyhelyzet kapcsolatos helybeli intézkedései
2020. május 22-i 9:00 órai állapot szerint
- Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Bakonybéli Szent Gellért Napköziotthonos Óvoda 2020. május 25.-től a megszokott munkarendben (7:00-16:30) fogadja a gyerekeket. Aki az ellátást nem kívánja igénybe venni, annak a gyermekétkeztetés kereteiben történő ételkiszállítást továbbra is biztosítjuk.
Bakonybél, 2020. május 22.
Közzétéve: 2020.05.20. PDF formában itt letölthető
Bakonybél Község Önkormányzat Képviselő-testületének Koronavírus (COVID-19) miatti veszélyhelyzet kapcsolatos helybeli intézkedései
2020. május 20-i 9:00 órai állapot szerint
- Bakonybél Rákóczi téren található közösségi játszótér használata 2020. május 20-tól engedélyezett.
- Bakonybéli Tájház, Kultúrház és Faluház 2020. június 1-től látogatható.
- A Bakonybéli Könyvtár továbbra is zárva tart, azonban a könyvkölcsönzés házhoz szállítással elérhető marad.
- Bakonybél Község Önkormányzata és Bakonybéli Közös Önkormányzati Hivatalnál személyes ügyintézés csak telefonos bejelentkezés alapján, időpont foglalással lehetséges, keddi és csütörtöki ügyfélfogadási napokon.
- Bakonybél Község Önkormányzata által üzemeltetett épületek bérbeadása rendezvényekre, összejövetelekre 2020. június 1. napjától.
Bakonybél, 2020. május 20.
Márkus Zoltán
polgármester
Közzétéve: 2020.04.30. PDF formában itt letölthető
Bakonybél Község Önkormányzat Képviselő-testületének Koronavírus (COVID-19) miatti veszélyhelyzettel kapcsolatos helybeli intézkedései
2020. április 30. 09:00
Az eddig tett intézkedéseinket az alábbiakkal egészítjük ki:
- Bakonybél Község Önkormányzatának tulajdonában álló Szent-kút (Borostyán- kút) elnevezésű turisztikai látnivalónkat (zarándok helyet) a 2020.05.01. 00:00 órától - 2020.05.03. 24:00 óráig lezárjuk, látogatását megtiltjuk. A kivezető út (Petőfi utca) elején erre figyelmeztető feliratot helyezünk el.
- Bakonybél Község és Somhegy belterületén üzemelő összes kereskedelmi szálláshelynek megtiltjuk 2020.05.01. 00:00 órától - 2020.05.03. 24:00 óráig a szálláshelyek üzemeltetését, a vendégek fogadását, élve Magyarország Kormánya által biztosított lehetőségünkkel, a lakosság védelmének érdekében. Amennyiben a lakosság szabályszegést észlel, kérjük értesítse a rendőrség központi hívószámát (112) vagy a Zirci Rendőrőrs telefonszámát (06 88 593 840), mivel intézkedést ők foganatosíthatnak.
- 2020.05.01. 00:00 órától - 2020.05.03. 24:00 óráig a képviselő testület nevében a belterületen található, Önkormányzati tulajdonú parkolókat, a településen lakók egészségvédelme érdekében lezárjuk.
- Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a Kormány és az Önkormányzat eddigi rendelkezései továbbra is érvényben vannak és rájuk is vonatkoznak, kérjük ezek maradéktalan betartását. A lakosságtól továbbra is önfegyelmet, türelmet és megértést kérünk és várunk.
Bakonybél, 2020.04.30
Márkus Zoltán
polgármester
Közzétéve: 2020.04.24. PDF formában itt letölthető
Bakonybél Község Önkormányzat Képviselő-testületének Koronavírus (COVID-19) miatti veszélyhelyzettel kapcsolatos helybeli intézkedései
2020. április 24. 09:00
Az eddig tett intézkedéseinket az alábbiakkal egészítjük ki:
- Bakonybél Község és Somhegy belterületén üzemelő összes kereskedelmi szálláshelynek megtiltjuk 2020.04.25. 00:00 órától - 2020.04.26. 24:00 óráig a szálláshelyek üzemeltetését, a vendégek fogadását, élve Magyarország Kormánya által biztosított lehetőségünkkel, a lakosság védelmének érdekében. Amennyiben a lakosság szabályszegést észlel, kérjük értesítse a rendőrség központi hívószámát (112) vagy a Zirci Rendőrőrs telefonszámát (06 88 593 840), mivel intézkedést ők foganatosíthatnak.
- Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a Kormány és az Önkormányzat eddigi rendelkezései továbbra is érvényben vannak és rájuk is vonatkoznak, kérjük ezek maradéktalan betartását. A lakosságtól továbbra is önfegyelmet, türelmet és megértést kérünk és várunk.
Bakonybél, 2020.04.24
Márkus Zoltán
polgármester
Közzétéve: 2020.04.17. PDF formában itt letölthető
Bakonybél Község Önkormányzat Képviselő-testületének Koronavírus (COVID-19) miatti veszélyhelyzettel kapcsolatos helybeli intézkedései
2020. április 17. 09:00
Az eddig tett intézkedéseinket az alábbiakkal egészítjük ki:
- Bakonybél Község Önkormányzatának tulajdonában álló Szent-kút (Borostyán- kút) elnevezésű turisztikai látnivalónkat (zarándok helyet) a mai naptól visszavonásig lezárjuk, látogatását megtiltjuk. A kivezető út (Petőfi utca) elején erre figyelmeztető feliratot helyezünk el.
- Bakonybél Község és Somhegy belterületén üzemelő összes kereskedelmi szálláshelynek megtiltjuk 2020.04.18. 00:00 órától - 2020.04.19. 24:00 óráig a szálláshelyek üzemeltetését, a vendégek fogadását. Amennyiben a lakosság szabályszegést észlel, kérjük értesítse a rendőrség központi hívószámát (112) vagy a Zirci Rendőrőrs telefonszámát (06 88 593 840), mivel intézkedést ők foganatosíthatnak.
- Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a Kormány és az Önkormányzat rendelkezései rájuk is vonatkoznak, kérjük ezek maradéktalan betartását. A lakosságtól önfegyelmet, türelmet és megértést kérünk és várunk. Az álhírek, rémhírek, félinformációk és lázító hangvételű hírek közlőivel szemben, mérlegelés nélküli bejelentési kötelezettséggel élünk.
Bakonybél, 2020.04.17
Márkus Zoltán
polgármester
Közzétéve: 2020.04.09. PDF formában itt letölthető
Tisztelt Bakonybéli lakosok!
Bakonybél Község Önkormányzata a koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzetre való tekintettel,
szociális étkezést biztosít az idősek és a szociálisan rászoruló emberek számára.
Ezzel hozzásegítve Önöket az otthonmaradáshoz biztonságuk és egészségük érdekében.
Az étkezési terítési díj a jövedelemtől függ, amely az alábbiak szerint alakul:
Közzétéve: 2020.04.07. PDF formában itt letölthető
Bakonybél Község Önkormányzat Képviselő-testületének Koronavírus (COVID-19) miatti veszélyhelyzettel kapcsolatos helybeli intézkedései
2020. április 07. 11:00
Az eddig tett intézkedéseinket az alábbiakkal egészítjük ki:
- Tisztelettel kérnénk minden turistát, kirándulni vágyó személyt, hogy az új koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzet idején településünket az itt lakók biztonsága és egészsége érdekében ne látogassák, helyi szolgáltatásokat ne vegyenek igénybe. Amennyiben kérésünk ellenére településünkre érkeznek, úgy kérjük kerüljék az érintkezést a helybéli lakossággal, a belterületi részeket, valamint a közkedvelt turista látványosságokat.
- A mai nappal a képviselő testület nevében a belterületen található, Önkormányzati tulajdonú parkolókat, a településen lakók egészségvédelme érdekében határozatlan ideig lezárjuk.
Közzétéve: 2020.03.27. PDF formában itt letölthető
Bakonybél Község Önkormányzat Képviselő-testületének Koronavírus (COVID-19) miatti veszélyhelyzettel kapcsolatos helybeli intézkedései
2020. március 27 09:00 órai állapot szerint
Az eddig tett intézkedéseinket az alábbiakkal egészítjük ki:
- 2020 március 27.-én a teljes lakosság létszámára rendelkezésre állnak a helyben készített három rétegű, mosható ruhamaszkok, és mindenkinek tudunk adni 1 pár gumikesztyűt is. A mai nappal körülbelül a lakosság 65%-a vette át, kérünk mindenkit az Önkormányzatnál vegye át, minden hétköznap 8:30-11:30 között. Amennyiben a megadott időpontban valakinek nem megfelelő, akkor hétköznap 8:00-15:00 között telefonos egyeztetés után bejöhet érte, vagy indokolt esetben házhoz is tudjuk szállítani.
- A mai nappal a Kormány 2020.03.28-04.11 közötti időszakra kijárási korlátozást rendelt el. További részletek a kormany.hu, a koronavirus.gov.hu, illetve a bakonybel.hu honlapon találhatóak.
- Kérünk mindenkit, hogy a Kormány intézkedéseit fokozottan tartsák be.
- Ha az Önkormányzat bármilyen problémában tud segíteni, keressenek minket az elérhetőségeinken! Köszönöm, hogy megértéssel fogadták gyors intézkedéseinket, és továbbra is számítunk együttműködésükre. Kívánok hozzá erőt, türelmet és egészséget.
2020.03.27
Márkus Zoltán
polgármester
Közzétéve: 2020.03.23. PDF formában itt letölthető
Bakonybél Község Önkormányzat Képviselő-testületének Koronavírus (COVID-19) miatti veszélyhelyzettel kapcsolatos helybeli intézkedései
2020. március 23. 10:00 órai állapot szerint
Az eddig tett intézkedéseinket az alábbiakkal egészítjük ki:
- A kialakult helyzetre való tekintettel 2020 március 20.-án megkezdtük a veszélyeztetett korosztály (65+), és a velük együtt élők számára a maszkok és a gumikesztyűk kihordását, 21.-én szombaton 20 főt kivéve mindenki átvehette, a maradék 20-22 fő pedig a mai nap megkapta. Eddig körülbelül 350 főnek tudtunk maszkot és gumikesztyűt biztosítani. A mai nappal (03.23) minden Bakonybéli veszélyeztetett korosztályú lakos megkapta az általunk biztosított egyéni védőfelszereléseket. Megkérjük a szépkorú lakosságot, hogy mindig viseljék amikor más személyekkel érintkeznek.
- 2020 március 20.-án reggel kiosztásra kerültek a kereskedelmi egységek dolgozói számára is az egyéni védőfelszerelések, sajnos azt tapasztaljuk, hogy nem mindenki használja. Továbbra is nyomatékkal megkérjük a dolgozókat, használják a kiadott maszkokat és kesztyűket.
- 2020 március 23.-án 10:00-tól megkezdjük a teljes lakosságnak a maszkok és a kesztyűk kiosztását, életkortól függetlenül. Terveink szerint a gyógyszertár nyitvatartási rendjével (8:30-11:30) megegyezően, az Önkormányzat épületénél, a kis tárgyaló ablakán keresztül osztjuk a lakosságnak minden nap. Minden Bakonybéli lakosnak 1db arcvédőmaszkot, és 1pár gumikesztyűt tudunk biztosítani. Felhívjuk a figyelmüket, hogy a maszk textilből készült, három rétegű, mosható (min. 60°C-on) és vasalható. Javasoljuk naponta a tisztítását. A varró személyzet kapacitása napi 150-200 db, így számításaink szerint hétvégére, péntekre le tudjuk fedni a lakosságot.
2020.03.23
Márkus Zoltán
polgármester
Közzétéve: 2020.03.19. PDF formában itt letölthető
Bakonybél Község Önkormányzat Képviselő-testületének Koronavírus (COVID-19) miatti veszélyhelyzettel kapcsolatos helybeli intézkedései
2020. március 19. 11:00 órai állapot szerint
Az eddig tett intézkedéseinket az alábbiakkal egészítjük ki:
- A kialakult helyzetre való tekintettel 2020. március 13-án megkezdtük az egyéni védőfelszerelések és eszközök (védőmaszk, gumikesztyű, fertőtlenítő szerek kézmosáshoz, illetve edények, épületek fertőtlenítéséhez) beszerzésének felkutatásait, de szembesülnünk kellett vele, hogy arc védő maszk már nem beszerezhető, illetve az alkoholos kézfertőtlenítő készletek is kiürültek. Ezért az Önkormányzat a településen belül az Óvodai dolgozókkal és Szökrényes Lászlónéval együtt már hétfőn reggel megkezdték az arcvédő maszkok gyártását. A hét elején nagy kiszerelésben sikerült beszereznünk higiéniás kéztisztító és kézfertőtlenítő koncentrátumot kellő mennyiségben, a mai nappal (2020 március 19) pedig sikerült mintegy 2300 pár gumikesztyűt beszereznünk, valamint 100 db hagyományos kézmosó szappant, és elkészült már 200 db védőmaszk is.
- A Bakonybéli Rákóczi téren található közösségi játszótér használatát a mai naptól határozatlan időre az Önkormányzat megtiltja.
- Az Önkormányzat három gépjárművének a napi tisztítását és külső belső fertőtlenítését (kilincsek, váltó, kormány, műszerfal stb.) elrendeli, valamint ezen járművek vezetőitől kéri, amikor a fennálló helyzetben veszélyeztetett idősebb lakossággal érintkeznek, akkor a védőmaszk és a kesztyű viselését.
- A konyhán a mai naptól megkezdtük a lakosság ételhordóinak alapos átmosását és fertőtlenítését (bár az érintett lakosságtól kértük a fokozott tisztítást, de a tegnapi napon tartott vizsgálat során lehangoló volt az eredmény…) egy a konyhától különálló helyiségben, ezzel biztosítva a főzőkonyha további biztonságos üzemeltetését. Az élelmezésvezető pedig a héten nagy mennyiségű élelmiszeralapanyag beszerzését végezte el, szintén azért, hogy huzamosabb ideig is tudjunk a lakosság számára étkeztetést biztosítani.
- A Bakonybél terültén található mindennemű kereskedelmi egység (élelmiszerbolt, zöldségbolt, dohánybolt, lottózó, kávézó, büfé) tulajdonosait, üzemeltetőit szeretnénk nyomatékosan megkérni a településen élők biztonsága érdekében, hogy az üzleten belüli kiszolgálás helyett az ajtón és az ablakon át, egyesével történő kiszolgálást. A gyógyszertárban ez a típusú kiszolgálás e hét kedd óta zavartalanul és jól működik. Ezzel az eljárással az üzemeltetőnek is könnyebb a higiéniás előírásokat betartani, mivel az üzletben csak ők, az eladók tartózkodnak.
- A településen működő mindennemű szállásadással foglalkozó kis és nagyobb vállalkozót, magánszemélyt stb. szintén szeretnénk nyomatékosan megkérni, hogy amennyiben tehetik, már ezen a hétvégén se fogadjanak szállóvendéget, illetve az elkövetkezendő kb. 3-4-5 hétben se tegyék ezt. Ez a település, amely már több szállásadónak évtizedek óta munkát és lehetőséget biztosított, most azt kéri Önöktől, hogy a településen élők, valamint saját alkalmazottjaik egészsége érdekében kell ezt a nehéz lépést meghozniuk. A kormány tegnapi döntései már segíti Önöket ennek a nehéz időszaknak az átvészelésében, és bízunk benne, hogy további segítséget fog biztosítani a turisztikai ágazat számára, valamint az Önkormányzat is a jövőben a kormány döntéseihez igazodó döntéseket fog meghozni. Amennyiben mégis fogadnak a továbbiakban vendégeket, akkor viszont tájékoztassák a vendégeiket, hogy az Önkormányzat határozott kérése , hogy ne a település belterületén töltsék szabadidejüket, hanem a természetben (erdőben, külterületen), valamint a szálláshely területén maradjanak.
- A településen sok család tagjai külföldi munkavállalók, akik hétvégente és különböző időközönként járnak haza, tőlük kérjük még nyomatékosan, hogy a háziorvosuk felé jelezzék a hazaérkezésük idejét, és kövessék a háziorvos utasításait. Szintén elvárjuk tőlük, hogy tartózkodjanak minden olyan közösségi megjelenéstől, ahol a településen élőket veszélyeztethetik (különös tekintettel az idősebb korosztályra).
- A Bakonybél terültén található mindennemű kereskedelmi egység, valamint szolgáltató helyek igényelhetik első körben az Önkormányzattól (amennyiben nem rendelkeznek saját) az arcvédő maszkot és a gumikesztyűt, amelyek viselését már ajánljuk.
- Jövő hét elejétől (hétfő-kedd) pedig igényelheti az arcvédő maszkot és a gumikesztyűt a veszélyeztetett korosztály, azaz a 65év felettiek, valamint a krónikus betegségben, vagy legyengült immunrendszerrel rendelkező lakosok (amennyiben nem rendelkeznek vele).
- Bakonybél Község Önkormányzata felhívást tesz közzé, amennyiben az új koronavírus járvány fokozottabban elérné a települést, szükségünk lesz önkéntes segítőkre. Főleg olyan személyekre számítanánk, akik valamilyen egészségügyi tudással rendelkeznek, akik adott esetben ápolási feladatot el tudnak látni. A jelentkezéseket a mai naptól fogadjuk, hogy időben felkészüljünk a feladatra. Jelentkezni az Önkormányzat elérhetőségein lehet.
- Felhívjuk minden Bakonybéli lakos figyelmét, hogy a Kormány által elrendelt veszélyhelyzetben mindennemű kormányzati utasítása be nem tartása a részünkről kötelező bejelentést von maga után a hatóságok felé.
- Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy valamennyi rendelkezésünket és tájékoztatónkat napi frissítésben a https://bakonybel.hu honlapon követhetik, és kérjük, kísérjék figyelemmel.
2020.03.19
Márkus Zoltán
polgármester
Közzétéve: 2020.03.16. PDF formában itt letölthető
2020 március 16.-án este kihirdetett kormányrendelet azon része, amely az idős lakosságot érinti
A Kormány 46/2020. (III. 16.) Korm. rendelete az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről (III.)
2. § (1) A 70. életévüket betöltött személyeket a Kormány arra kéri, hogy lakóhelyüket vagy tartózkodási helyüket ne hagyják el. (2) Ha a 70. életévét betöltött személy az (1) bekezdésben foglaltakat vállalja, és erről az önkormányzatot tájékoztatja, az ellátásáról való gondoskodás a települési önkormányzat polgármesterének feladata.
Ennek megfelelően a Bakonybéli Önkormányzat vállalja minden olyan 65. életévét betöltött, valamint a mozgásukban korlátozott vagy krónikus betegséggel küzdő Bakonybéli lakos ellátását (élelmiszer, gyógyszer, házhozszállítását), akiknek a településen jelenleg nem tartózkodik hozzátartozója, ezért az életvitelhez feltétlen szükséges beszerzéseiket nem tudják megoldani. Ellátásra való igényüket jelezzék az alábbi telefonszámok, e-mail címek valamelyikén: Tel.: Polgármester: 30-499-1114, Jegyző: 30-500-9837, Hivatali mobil: 30-442-8024, Mezőőr: 30-449-5262, Konyha: 30-4642775. E-mail: [email protected], [email protected], [email protected], [email protected], [email protected]
Jelzéseik alapján az önkormányzati körbe tartozó intézmények munkatársainak közreműködésével fogunk gondoskodni róluk!
Márkus Zoltán
polgármester
Közzétéve: 2020.03.16. PDF formában itt letölthető
Bakonybél Község Önkormányzat Képviselő-testületének Koronavírus (COVID-19) miatti veszélyhelyzettel kapcsolatos helybeli intézkedései
2020. március.16-i 10:30 órai állapot szerint
Az eddig tett intézkedéseinket az alábbiakkal egészítjük ki:
- Kormány 2020. március 13-án a korona vírus terjedése miatt, rendkívüli iskolai bezárást rendelt el. 2020. március 14-én a délutáni órákban a 45/2020. (III.14) Korm. rend. 2.§-ban döntöttek arról, hogy a bölcsödei valamint óvodai ellátást végző intézmények esetében az elhelyezés szerinti polgármester, a tömeges megbetegedések megelőzése miatt, rendkívüli bezárást rendelhet el. A Bakonybéli Szent Gellért Óvoda Fenntartója a Kormány intézkedéseivel összhangban a következő döntést hozta. 2020. március 16 napjától az önkormányzati fenntartású óvoda határozatlan ideig zárva tart. Mivel tudjuk azt, hogy a gyermekek felügyelete nem minden esetben megoldható, ezért rendkívül indokolt esetben, mérlegelést követően, a gyermekek felügyeletét kis csoportban szervezzük meg. (Csoportonként maximum 5 fő)
- A Bakonybéli Könyvtár 2020. március 16.-napjától határozatlan ideig zárva tart.
- A Bakonybéli Tájház 2020. március 16.- napjától határozatlan ideig zárva tart.
- A Bakonybéli Önkormányzat és a Bakonybéli Közös Önkormányzati Hivatal 2020. március 16.-tól határozatlan ideig felfüggeszti a személyes ügyintézést, de telefonos és elektronikus ügyintézéssel továbbra is ellátja feladatait. ( Tel.: Polgármester: 30-499-1114, Jegyző: 30-500-9837, Hivatali mobil: 30-442-8024, Mezőőr: 30-449-5262, Konyha: 30-4642775. E-mail: [email protected], [email protected], [email protected], [email protected], [email protected] )
- A Bakonybéli Főzőkonyha változatlanul üzemel továbbra is, de helybeni étkeztetést határozatlan ideig felfüggeszti. Az ételt az Önkormányzat házhozszállítással juttatja el az igénylőknek, valamint az iskolásoknak és az óvodásoknak (akik igénylik), személyes átvételre a konyhán nincs lehetőség. Az ételhordó edények fokozott és kiemelt fertőtlenítését kérjük mindenkitől, akiknek az ebédszállítást végezzük.
- A Bakonybéli Önkormányzat által üzemeltetett épületekben határozatlan ideig megszünteti mindennemű rendezvényre és összejövetelre ingatlanainak bérbeadását. Az Önkormányzat Bakonybél közigazgatási határain belül minden rendezvénynek és összejövetelnek a megrendezését határozatlan ideig nem engedélyezi, amely közterületen zajlana, vagy onnét indulna, érintené.
- A Bakonybéli Önkormányzat és a Bakonybéli Közös Önkormányzati Hivatal azon dolgozóit, akiket érint a bölcsőde-, iskola-, óvoda bezárásai kiemelten kezeli, és a munkájuk alól részleges vagy teljes felmentést kapnak, vagy távmunkában dolgozhatnak tovább. A többi dolgozónak viszont a veszélyhelyzetre való tekintettel nem engedélyezett a szabadság és az egyéb távolmaradás, csakis kiemelt indoklással.
- A Bakonybéli Önkormányzat fokozottan és nyomatékkal kéri az idősebb korosztályt (65+), hogy a településen csak nagyon indokolt esetben hagyják el otthonaikat, lehetőség szerint maradjanak odahaza, és a családtagjaik, hozzátartozóik, szomszédjaik segítségével intézzék ügyeiket (boltban történő bevásárlás, gyógyszer kiváltása, postai ügyek, hivatali ügyek). Ilyen esetekben is kerüljék a közeli személyes érintkezési formákat.
A fenti rendelkezések mindegyike visszavonásig érvényes.
2020.03.16
Márkus Zoltán
polgármester
Közzétéve: 2020.03.15. PDF formában itt letölthető
Tisztelt Szülők!
A Kormány 2020. március 13-án a korona vírus terjedése miatt, rendkívüli iskolai bezárást rendelt el. A mai napon 2020. március 14-én délutáni órákban a 45/2020. (III.14) Korm. rend. 2.§-ban döntöttek arról, hogy a bölcsödei valamint óvodai ellátást végző intézmények esetében az elhelyezés szerinti polgármester, a tömeges megbetegedések megelőzése miatt, rendkívüli bezárást rendelhet el. A Bakonybéli Szent Gellért Óvoda Fenntartója a Kormány intézkedéseivel összhangban a következő döntést hozta.
2020. március 16 napjától az önkormányzati fenntartású óvoda határozatlan ideig zárva tart. Mivel tudjuk azt, hogy a gyermekek felügyelete nem minden esetben megoldható, ezért rendkívül indokolt esetben, mérlegelést követően, a gyermekek felügyeletét kis csoportban szervezzük meg. (Csoportonként maximum 5 fő)
Kérek minden kedves szülőt, az alábbi elérhetőségek valamelyikén, mihamarabb szíveskedjen szándékáról nyilatkozni!
e-mail cím: [email protected], telefonszám: +36-30-7206425 Bakonybéli Óvoda Információs Csoport Facebook)
Megértésüket köszönjük, bízva abban, hogy együttes erővel, együttműködéssel elejét tudjuk venni egy nagyobb járvány kialakulásának!
Szilágyi Zoltánné Óvoda vezető
Közzétéve: 2020.03.13. PDF formában itt letölthető
Bakonybéli Önkormányzat mai képviselő testülteén meglakotott korona vírussal kapcsolatos intézkedések.